szá Menyét, Már megint olyan szinten félreértetted, amit mondtam, amennyire csak lehetett. Ne ilyen kis körökbe gondolkozz, hogy zenekar, vagy az egyén boldogulása ebben a kibaszott világban, hanem hogy ott van az a tényező, hogy az emberi lélek, ami próbál egyre nagyobb lenni, csak azt visszaszoríják. "Minden ember a saját sorsáért felelős!"-ezt Liu Kang mondta a Mortal Kombat c. filmben és milyen igaz. Én is élek a fizikai munkával (maszekolás meg tudod, paraszt vagyok), de "épp testben , épp lélek". Amúgy is az ideológiákat próbáltam az alábbiakban fejtegetni, amikhez próbálsz ragaszkodni, ha nem is tudatosan , de ösztönösen, amúgy meg mi másért csinálnád a zenét. Mert így érzed magad jól, kimozdít a szürke látszatot képező igazságból. Elrepít téged a saját dimenziódba és azt szeretnéd hogy ez sokszor legyen így.-ami persze korrekt. De többen is zenélünk, egy gondolati síkot próbálunk létrehozni, gondolatokat szórunk szét az emberek fejébe, bár cinikusan megjegyzem, nem valami magvasak voltak az eddigiek, de ez csakis kizárólag az én hibám.
A másik, én csak azt próbáltam elmagyarázni tiltakozásod ellenére hogy az emberi lélek nagysága sok mindent megelőz. Pl: azokat a jelentéktelen dolgokat, amik valójában nem érnek semmit, de az emberek úgy látják, hogy ez a dolgok lényege, pedig csak negy kis szar eszköz. Ez pl: a pénz. Ha a zenében mozogsz majd a jövőben sose ez motiváljon, ismerelek annyira hogy nem ez fog téged motiválni, hanem a gitár és a zene szeretete. Ilyen dolgokat próbáltam megvitattni tegnap délelött és nem a földhöz ragadt anyagi világ részletetit. Nem úgy kell gondolkodni hogy külön-külön minden, hanem minden egyszerre, mert minden, mindennel összefüggésbe van. A könyvek ne külön-külön képviseljék a tudást, hanem megegyezőleg egyszerre. A VERSENYSZELLEMMEL meg ne törődj mert csak elbutít, a rohanás egy téves útra tesz téged, pl.: Nézd meg (nem fikázásból, de azért tényleg) CSBK- semmi úttörőt egyedit nem hozott létre- kihelyezett bálványokra építenek-ami gyenge talaj
Négykézláb/Rennin-Nem rosszak persze ők sem, de a mondani valójuk már olyan amiket korábban hasonló formátumokba is közvetítettek------tényleg nem bántás ként mert csupaszív zenészek
Menyét- Találd meg zeneileg azt ami te vagy és akkor tényleg útra kellhetsz, de ne versenyezz, minek? miért jó a verseny? miért érzed ennek a kényszerét? A bizonyítási vágy motivál? Elég ha kezdetben magadnak bizonyítasz, a laikusok meg le vannak sz.óval érted? Ha bizonyítani akarsz vaktában az a te dolgod, de úgy gondolom, hogy a zenekarnak idő kell, méghozzá nem kevés de a munkáknak neki látunk akár csütörtöktől, de ehhez az kell, hogy egy agyként mozogjanak a tekervényeink.
Bocsi a kisregényért.
Lajbi
|